Nyári tábor 2014.
A nyári szünet kezdetével ismét megnyitja kapuit - a természetszerető és kerékpározni vágyó fiatalok számára - az E-misszió Egyesület Márokpapin lévő Csiperke Erdei Iskola és Tábora, ahol a résztvevők erdőt-rétet bebarangolva találkozhatnak a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet változatos, védelemre méltó állat-, növény- és gombaritkaságaival. Táborainkat 8-18 éves gyerekeknek és fiataloknak szervezzük. Számos, élmény gazdag programmal nyújtunk színes, tartalmas kikapcsolódást a szünetre.
Kedezban a jövő - III. forduló pontszámok
Kedves Vetélkedő Résztvevők!
A mai nappal megjelent a „Kezedben a jövő!” Természet és Környezetismereti Vetélkedő három fordulóján elért pontszámok összesítése. A külön feladatként beküldött, civil szervezet vagy helyi termelő bemutatása és a hozzá kapcsolódó plakát a harmadik forduló pontszámaihoz adódtak hozzá, attól függetlenül ki melyik fordulóval postázta azt.
Tábori kedvezmény Víz Világnapjától Föld Napjáig 2014.

1.000 Ft-os tábori kedvezmény a március 22. és április 22. közötti jelentkezőknek!
Egyesületünk az elmúlt évekhez hasonlóan 2014-ban is igyekszik emlékezetessé tenni a diákok számára a nyári szünidőt, így várjuk jelentkezését természetjáró-, kaland- és kerékpáros táborainkba! Az egy hetes turnusok alkalmával sor kerül a Szatmár-Bereg növény- és állatvilágának megismerésére, a népi ...
"Világfák" Márokpapin
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség „Világfák” hagyományteremtő kezdeményezésnek célja, hogy minden év márciusában – a kikelet havában – a szövetség tagjai egy szimbolikus lépést tegyenek a jövőért, melyben elültetik az év fájának egy csemetéjét, azaz idén egy mezei juhart.
Madarak és Fák Napja Országos Verseny, területi forduló 2014. március 21.
Március 21-én tartottuk a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány által meghirdetett Madarak és Fák Napja Országos Verseny területi fordulóját, melynek megrendezésében Egyesületünk segédkezett. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből Tuzsér és Mátészalka általános iskoláinak diákjai mérték össze tudásukat!
Kockásliliom túra 2014. március 22.
A kockásliliom túra időpontja a tavasz korai érkezése miatt megváltozott. A csillagászati tavasz másnapjára, március 22-re várunk minden kedves érdeklődőt Márokpapiba!
Helyszín: Beregi-sík, Márokpapi környéke
Időpont: 2014. március 22. (szombat)
Találkozó: Csiperke Erdei Iskola és Tábor (Márokpapi, Kossuth u. 111.) 1000
Túravezetés az adott napon ingyenes!
Túra hossza könnyű sétával kb. 3 óra
Természetjárók
>>Kezedben a jövő - III. forduló
Kedves Vetélkedős Csapatok!
A Vetélkedő 3. fordulója technikai okom miatt sajnos csak néhány nap múlva tud megjelenni.
Mindenkitől elnézést és türelmet kérünk.
E-mailben és a honlapon jelezni fogjuk a feladatlap megjelenését.